Ültetőkártya ötletek: nem mindegy a stílus!


Ültetőkártya ötletek: nem mindegy a stílus!

Esküvőszervezés során számos feladat vár ránk, és közülük természetesen az ültetőkártya kiválasztása sem maradhat el. Napjaink esküvői asztala elképzelhetetlen nélküle, ráadásul többféle funkciót is ellát egyszerre. Az ültetőkártya eligazít az akár méretes rendezvényteremben, dekorációs szerepet tölt be és ugyanakkor kedves emlék is válhat belőle a résztvevők számára.

A régi korokban még rendszerint ültetőkártya nélkül is mindenki tudta, hogy hol foglaljon helyet, hiszen a tradíciók alapján a menyasszony és a vőlegény helye alapvetően meghatározott volt, oldalukon pedig a rokonsági fok függvényében helyezkedtek el a vendégek. Napjainkban ez már egészen másként működik, és nem ritka, hogy sok résztvevő egyáltalán nem is ismeri egymást. Ilyenkor tesznek kitűnő szolgálatot az ültetőkártyák, melyek minden korábbinál szélesebb választékban elérhetőek.

Cél a kellemes asztaltársaság


Az ültetőkártyák használatával egyébként az is fontos cél napjainkban, hogy lehetőleg olyan embereket sikerüljön egymás mellé ültetni, akik valamennyire ismerik egymást, vagy ha nem is, jól tudják érezni magukat a másik társaságában. Ennek köszönhetően elkerülhetőek a kellemetlen szituációk, sőt, egyfajta gesztusként és emlékként is értékelhető az ültetőkártya.

Köszönetajándékkal kombinálva

Napjainkban igen trendinek számítanak a köszönetajándékok. Az ültetőkártya elláthatja ezt a feladatot is például egy kis dobozkával kombinálva, amiben valami kedvességet adhatunk a résztvevőknek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy bonbon, a pár fényképével ellátott mézeskalács vagy egyéb édesség is remek választásnak bizonyulnak. Ennek köszönhetően egyszerre letudható a köszönetajándék és az ültetőkártya.

Fókuszban a felirat

Az ültetőkártya megalkotásakor a legfontosabb kérdés, hogy mi legyen az azon elhelyezett felirat. Elsőre egyszerűnek tűnhet, hiszen egyértelműen a vendég neve. De vajon elég csak a keresztnév? Mennyire illő becenevet megadni? Szereti a vendég egyik vagy másik megszólítást? A választás minden esetben a nagy nap fő résztvevőinek joga. Fontos, hogy az ültetőkártya mind stílusában, mint a rajta elhelyezet feliratot illetően passzoljon a helyszínhez, az esküvő stílusához. Ha a fókuszban a humor van, akkor ez nyugodtan visszaköszönhet az ültetőkártya grafikájáról, feliratáról is. Amennyiben azonban elegáns, prémium kategóriás esküvőről van szó, akkor mindenképpen célszerű a teljes nevet elhelyezni az ültetőkártyán.

Ültetőkártya ötletek: figyelj a névlistára!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a pontosság és az odafigyelés fontosságát. Igaz ez akkor is, ha sikerült már az ültetőkártya ötletek közül kiválasztani azt, amely minden tekintetben passzol az esküvő jellegéhez. Kevés kellemetlenebb dolog létezik, mintha elírás történik, és valakinek a neve helytelenül kerül az ültetőkártyára. A nyomtatás előtt mindenképpen célszerű többször is ellenőrizni a helyesírást, kifejezetten ügyelve például a dupla mássalhangzókra vagy az „y” és az „i” használatára.

Az ültetőkártya ötletek esetében is megéri a minőségre helyezni a hangsúlyt, ugyanis ez is befolyásolja azt, milyen kép alakul ki a vendégekben a rendezvényről. Ez a nyomtatvány az, amivel az asztalhoz ülve elsőként találkoznak, így korántsem mindegy az ültetőkártya mérete, színvilága, stílusa, az alkalmazott betűtípus, és persze a rajta elhelyezett szöveg. A megfelelő szolgáltató közreműködésével látványos és ízléses ültetőkártya ötletek között válogathatsz.



Vissza a Termékekhez


Copyright © 2008 - 2024 Pamas. Minden jog fenntartva.